Baranya Dávid :: Also starred films the dancer of Szolnok

Filmekben is szerepelt a szolnoki táncos

Baranya Dávid szeptemberig Németországban játszik, de közben nyáron Budapesten is visszaveszi a vámpír jelmezt. A tavalyi évérôl és az idei terveirôl faggattuk a szolnoki illetôségû táncost.

Eredményesnek ítélem a tavalyi évemet - kezdte. - Sok minden történt velem, sok produkcióban vehettem részt. A 2008-as év egyértelmű meghatározó produkciója a Vámpírok Bálja musical volt, de a nyár folyamán dolgozhattam Barta Dórával a Rómeó és Júlia szabadtéri előadás sorozaton, részt vehettem két nemrég bemutatott filmben, a Kaméleonban és a Made In Hungáriában és mindeközben egész nyáron készültem első önálló kortárstánc estemre Ujszászi Dorottyával közösen.

Múlt év szeptemberében pedig visszatértem a "civil" életbe, hisz újból beültem az iskolapadba, igaz csak képletesen, mivel fizikailag nem lehetséges, hogy látogassam az órákat, de az első féléven már túl vagyok. Családom és támogatóim segítenek mindenben, így nem is olyan nehéz.

És mivel rukkolsz elő az idei évben?

Sok minden várható 2009-ben - folytatta Dávid. - Nyáron tovább játsszák a musicalt a Magyar Színházban, amire már lehet jegyeket kapni. Ősztől - tavaszig pedig Belgiumba költözik a darab. A magyar előadást, Kentaur díszleteivel, jelmezeivel, teljes egészében adaptálják a flamandok. Ilyen még nem fordult elő a produkció 10 éves történetében. Jelentős eredmény, elismerés az itthoni produkció alkotóinak és az országnak. Személy szerint engem is jó érzéssel tölt el. Szeptembertől jubileumi előadássorozat következik. Igaz nem Magyarországon, hanem a szomszédos Ausztriában, de "vér fog folyni", ugyanis Bécsben újra műsorra tűzik a musicalt.

Tíz évvel ezelőtt innen indult hódító útjára a darab és most visszatér. Európában, sőt az egész világon szeretik a Vámpírokat, erre jó példa a Bécsi újrajátszás is. Vannak tavaszra és őszre is előkészületek, de ezek a projektek még tárgyalás alatt állnak, így biztosat nem tudok mondani, honlapomról viszont minden kiderül időben.

És ez mit jelent a Te életedben? Viszont láthatunk Bécsben vagy Brüsszelben?

Ezt nehéz lenne megjósolni, de semmi sem kizárt. Ami biztos, hogy ezév szeptember 27-ig Németországban játszom és ezen a nyáron ismét itthon, Budapesten, a Vámpírok Báljában, a következő beszélgetés alkalmával már többet tudok mondani a jövőről.

Mikor legutoljára itthon voltál, részt vettél egy versenyen. Mesélnél erről?

Részt vettem a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválon, de nem nevezném versenynek, inkább egy intenzív tánckurzusnak. Jól éreztem magam, ismét sokat tanultam, és élveztem a táncot. Találkoztam sok tehetséges művésszel és rengeteg ismerőssel. Jó hangulatban telt az a két nap, bár közben egy erős megfázással kellett megküzdenem.

Mivel foglalkoztál a versenyen kívül? Volt-e egyáltalán időd másra?

Sajnos nem. Percre pontosan be kellett osztanom minden időmet, míg itthon voltam. Készültem a fesztiválra, játszottam a Vámpírok Báljában és eközben készültem a vizsgáimra. Egy rohanás volt az itthoni lét. Haza is csak kétszer tudtam menni, abból is az egyik otthonlét csak félnapos volt. Nem igazán tudtam pihenni.

www.szoljon.hu →